Egyéb kategória bejegyzései

Hivatástisztázó lelkigyakorlat lányoknak, nőknek

Noverek1

“A megszentelt férfiak és nők arra kaptak meghívást, hogy elsősorban a találkozás emberei legyenek. A hivatást ugyanis nem a mi tervünk indítja el, melyet „íróasztalnál” eszeltünk ki, hanem az Úr kegyelme, amely elér bennünket egy életünket megváltoztató találkozáson keresztül. Aki valóban találkozik Jézussal, nem maradhat ugyanolyan, mint korábban. Ő az az újdonság, amely mindent megújít! Aki átéli ezt a találkozást, az tanúvá válik, mások számára is lehetővé teszi a találkozást, és a találkozás kultúrájának előmozdítójává válik, elkerülve az önmagunk körül forgást, azt, hogy magunkba zárkózva éljünk.” (Ferenc pápa, 2016. február 2.)

Szeretettel várunk minden, szerzetesi hivatás iránt érdeklődő, 18-35 év közötti nőt!

A lelkigyakorlat ideje: 2016. április 21 (csütörtök, 17.00) -24. (vasárnap, 13.00)

Helye: 8777 Homokkomárom, Ady E. u. 2.

Program: előadások, személyes beszélgetés, közös- és egyéni imádság, bekapcsolódás a Nyolc Boldogság Közösség nővéreinek életébe.

Bővebb információ és jelentkezés: hk.vendeg@gmail.com, +3630 520 5170

.

Várunk a Szerzetesek Terén

popupVeled együtt vagyunk rendben

Kik a szerzetesek? Hogy élnek? Mivel foglakoznak? Van-e hobbijuk? Gyere el és kérdezd meg te magad!
Szerzetesek Tere 2015. szeptember 18- 19-én Budapesten a Március 15. téren és környékén.
Budapest egyik legszebb tere és környéke két napra „nyitott kolostorrá” változik, alkalmat kínálva a személyes találkozásra. Koncertek, beszélgetések, családi és ifjúsági programok várnak ebben a két napban. Erre a rendkívüli és emlékezetes alkalomra nagy szeretettel vár a mintegy 100 hazai szerzetesrend. Ismerkedj meg velük!

Részletes program: www.szerzetesektere.hu
További információ: https://www.facebook.com/rendbenvagyunk

Megszentelt élet éve – Szerzetesi életet bemutató kampány indult

SzEve_banner_220x110_01SAJTÓKÖZLEMÉNY – „RENDBEN VAGYOK.”

A szerzetesi életet bemutató kampányt indított a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

Budapest, 2015. június 1. – Kik a szerzetesek? Barátok. Nővérek. Testvérek, társak. Köztünk élnek, de sokszor mégis „láthatatlanok”, bár közel 1600-an vannak Magyarországon. Szerepük a 21.század társadalmában épp oly fontos, mint akár  több száz évvel ezelőtt. Az ő életüket,  szerteágazó tevékenységüket, emberközeliségüket bemutatandóan  indította útjára a „RENDBEN VAGYOK” címet viselő integrált kampányt a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája.  

Az Istennek szentelt élet sokféle formája megtalálható ma Magyarországon, a szigorú szemlélődő rendektől az apostoli munkát végző közösségeken keresztül az új mozgalmakig. Mind a társadalom szerves részei; jelenlétüket többek között az általuk nyújtott szolgálatok, intézményeik, a rászorulók lelki és testi gondozása által is érzékeljük. Emellett ott van az a „láthatatlan” cselekvés is, amit nap mint nap a szerzetesek végeznek: imádkoznak embertársaikért, azaz értünk. Fürkészik Isten jelenlétét és működését személyes és közösségi életükben, a társadalom életében, mindazok életében, akiket szolgálnak.

Ahhoz, hogy az „utca embere” is jobban megismerhesse őket és tevékenységüket, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája 2015 júniusától integrált kampányt indított „Rendben vagyok. Földön járok, égre nézek” szlogennel. A kampány fő célja, hogy a szerzetesekről alkotott sztereotip képet – miszerint a szerzetes teljes elvonultságban él és naphosszat csak imádkozik – a társadalomban letisztítsa, megszólítva a nehezen elérhető csoportokat is, emellett ember közelibbé tegye a megszentelt életet élőket.

Rendben_vagyok_01A kampány egyik lényeges eleme a www.rendbenvagyunk.hu címet viselő weboldal, amelyre érkezve négy kedves és nyitott tekintetű szerzetes néz velünk szembe: Ármella nővér, Didák testvér, Beáta nővér, Botond testvér. Ők mind élő karizmával rendelkező, hús-vér emberek, akik Istennek szentelték az életüket, de érzéseik, problémáik és félelmeik hasonlóak a mieinkhez. Emellett színes és érdekes „hobbikkal” is rendelkeznek: Ármella 86 évesen is az ifjúságot megszégyenítő tempóban kerékpározik, Didák egyedi látásmóddal fényképez, Beáta nordic walkingol és köt, míg Botond motoros zarándoklatokat vezet egy Yamaha FJR motoron ülve. Amikor őket hallgatjuk, velük beszélgetünk, akkor megállunk kicsit, figyelünk és elgondolkozunk. Szavaik, életük példája, derűjük és szeretetük magával ragad, megtart, örömöt ad. A róluk – és a későbbiekben más szerzetesekről is – szóló kisfilmeken, az általuk írt blogbejegyzéseken és rövid, pillanatfelvételként megmutatott élettörténeteiken keresztül ismerkedhetünk meg a szerzetesi élet hétköznapjaival, mely tartalom hetente frissül majd. A honlaphoz facebook oldal és youtube csatorna is kapcsolódik (facebook.com/rendbenvagyunk).   Rendben_vagyok_02

A kampány során a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája mind az egyházi, mind a világi médiumokban aktív jelenlétet tervez. Olyan stratégiai médiapartnereket találtak mindehhez, mint az MTVA (Duna TV és Magyar Rádió), a Heti Válasz, a KÉPMÁS, a Bonum TV, a Keresztény Élet, a Magyar Katolikus Rádió, a Magyar Kurír, a Mária Rádió, a Szent István Rádió és Televízió, és az Új Ember.

A „Rendben vagyok” kampányt és szerzetesek évéhez kapcsolódó kiemelt események PR kommunikációját az Ester Communications integrált kommunikációs ügynökség jegyzi. A kampányhoz kapcsolódó rövidfilmeket az OD Pictures készítette.

Miért pont most?
A 2015-ös évre Ferenc pápa a megszentelt élet évét hirdette meg, amelynek három fő célkitűzése: hálával tekinteni a múltra, szenvedéllyel megélni a jelent és a jövőt reménységgel átölelni.
A megszentelt élet éve – amelyet a „szerzetesek évének” is nevezünk – az új egyházi évvel, 2014. november 30-án kezdődött, és 2016. február 2-án, a megszentelt élet napján ér véget. Magyarországon az év keretében számos izgalmas programot szerveznek központi és regionális szinten egyaránt, amelynek egyik kiemelt eseménye a szeptember 18-19-én a Március 15. téren és környékén megrendezendő SZERZETESEK TERE. A kampányhoz hasonlóan a kétnapos, színes és interaktív programokkal teli rendezvény meg szeretné mutatni, hogy jelen korunkban mi a szerzetesek szerepe és elköteleződése a mai magyar társadalomban.

További és részletes információk: http://www.szerzetesek.hu
SAJTÓKAPCSOLAT Szathmáry Melinda Ester Communications T: 30/217 7129 ; 20/336 8882 E-mail: szathmary.melinda@estercom.hu

FordulóPont lelkigyakorlat 2015

IMG_7825A 2015-ös év FordulóPont lelkigyakorlata április 28 (Kedd) – május 03 (vasárnap) kerül megrendezésre, Homokkomáromban.

Bővebb információ és Jelentkezés: hk.vendeg@gmail.com, +3630 520 5171

Jelentkezési határidő: 2015. április 21.

Letölthető plakát:

Plakat_NyolcB_nevvel

Mit adhat a lelkigyakorlat?

“Ha egy szóban kéne összefoglalnom, az a szabadság lenne, amire Isten rávezetett. Az előadásokon és a csenden át körvonalazódott bennem az a mérhetetlen szabadság, amit Isten ad nekünk hivatásunk keresésében, döntéseinkben, életünk útjain.” (29 éves férfi, résztvevő 2014-ben)

Kiknek ajánljunk?

“Mindenkinek, aki a díszletek mögé akar látni, aki szeretné megérteni a valódi mozgatórugókat életükben.” (egy résztvevő a 2014-es évben)

 

A Lélek tanúságtételre hív

1397063404_ferenc_papa_galambbal_mti„Ő a Vigasztaló, a Jóság Lelke, akit az Atya a Fiú nevében elküld, mint a Feltámadott Úr ajándékát, azért, hogy mindig veletek maradjon.”[1]

Be akarjuk tölteni a hivatásunkat, követni akarjuk Jézust, de nem tudjuk, hogyan? A Szentlélek lehet a barátunk, vezetőnk, lelkesítőnk, formálónk. Emlékeztet bennünket, hogyan volt jelen Jézus tanítványai körében, mit tett az elesettekért, milyen kapcsolata volt az Atyával. Az a hivatásunk, hogy – nagyon különböző és személyes módon – „Krisztusokká váljunk”. Ehhez emberi erő nem elég, át kell adnunk magunkat a Léleknek.  Ő „végtelen gazdag fantáziával minden egyes arcot belülről Jézus arcához tesz hasonlóvá.”[2]

 Ferenc pápa gyakran emlékeztet bennünket, hogy legyünk nyitottak az újra, a Szentlélek meglepetéseire! Legyünk bátrak és ne elégedjünk meg, zárkózzunk be meglévő struktúrákba! Ez a felhívása saját életünk vezetésére, alakítására is vonatkozik.

„A Szentlélekben való élet megelőz minden mást, ez minden hivatás alapja. […] A Szentlélekben történik, hogy a hivatások olyan sokféle módon jelentkeznek az Egyházban és ugyanakkor mégis egy és ugyanazon meghívás részesei, ugyanis arra hivatottak, hogy szeretetben és tanúságtételben egyek legyenek.”[3]

„Ó Vigasztaló Szentlélek, tökéletesítsd bennünk a Jézus által megkezdett művet, tégy minket erőssé, imádkozz velünk az egész világért. Add, hogy jobban kihasználjuk az időt a belső élet elmélyítésére, adj lendületet apostoli tevékenységünknek, hadd érjünk el vele minden, Krisztus vére által megváltott népet és embert, az Ő örökségét. Törd le bennünk a természetes nagyravágyást, emelj fel a szent alázat régióiba, töltsön el minket az igazi istenfélelem és a nagylelkű bátorság. Semmi földi kötelék ne akadályozza hivatásunk tökéletes teljesítését. Önző érdekek vagy lomhaság ne hallgattassák el bennünk az igazság követelményeit, semmiféle számítgatás, apró önzés ne csökkentse a szeretet mérhetetlen területeit. Legyen bennünk minden nagy: az igazság keresése és tisztelet, az áldozatkészség egészen a kereszt és a halál vállalásáig és végül legyen bennünk minden úgy, amint azt a Fiú Atyjához intézett utolsó imájában kérte, és úgy áradjon ki ránk, az Egyházra, intézményeire, minden egyes hívőre és népre a Szeretet Lelke, amint azt az Atya és a Fiú akarták.” (Szent XXIII. János pápa)

M Krisztina cb


[1] Vö. Veritatis Splendor, 23-24. és Jn 14,16

[2] Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa: Új hivatásokat egy új Európa számára. Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, Vác, 1999., 35.o.

[3] Uo. 36.o.

A Fiú követésre hív

hand-442104_1280„A keresztény életnek erős motivációra s még inkább szoros kapcsolatra van szüksége, az Úrral, ahhoz, hogy a keresztény élet ajándék és küldetés jellegét a maga teljességében megélhesse.”[1]

Jézusban válik megfoghatóvá mire hív bennünket az Atya. Nem kell sötétben tapogatóznunk, nem vagyunk egyedül hivatásunk beteljesítésében. Jézus, amikor követésére hív, világosságot, célt és “eszközöket” ad. Arra hív, hogy olyanok legyünk, mint Ő, olyan legyen az Atyával és az emberekkel való kapcsolatunk, mint az Övé. Jézus teljes életet élt és beteljesítette azt, amiért az Atya küldte: szeretetből önmagát adta értünk, nekünk. Benne láthatjuk milyen egy ajándékká vált élet.

Timothy Radcliffe domonkos atya írja Jézus életáldozatáról: „Mégis a pusztulással szembenézve, azon az éjszakán, mielőtt elárulnák, az őrült szabadság cselekedetét viszi végbe. Fogja szenvedését és halálát, megragadja sorsát, és ajándékot készít belőle. »Ez az én testem és én nektek adom.«”[2]

Jézusra kell figyelnünk, az ő érzületét kell elsajátítanunk, ha be akarjuk tölteni hivatásunkat! „Figyelmes odahallgatásban, párbeszédben, imában, érzületben, naptól napra engednünk kell, hogy az Úr formáljon bennünket, s mély vágyódással kell kérnünk, hogy a világnak közvetíthessük az Atya életét.”[3]

M Krisztina cb



[1] Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa: Új hivatásokat egy új Európa számára. Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, Vác, 1999., 34. o.

[2] Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek, L’Harmattan Kiadó, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2012, 32. o.

[3] Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa: Új hivatásokat egy új Európa számára. Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, Vác, 1999., 34. o.

Az Atya létbe hív

Teremtes„Minden egyes ember élete, minden esetben, minden döntést megelőzően a Szeretet ajándéka.”[1]

Honnan a méltóságunk, értékünk, életünk értelme? Egyre kevesebben vagyunk, akik tudjuk ezt, mert talán nem akartak, nem szerettek bennünket, nem mondták elégszer, hogy értékesek vagyunk, nem adtak elénk célt és magyarázták el, hogy miért vagyunk, mivé válhatunk. Életem egyik legfontosabb tapasztalata: bizonyosságot kaptam arról, hogy Isten van és szeret engem, az életem az övé. Ez ad ma értelmet, biztonságot és késztet arra, hogy mások számára ajándékká váljak

„Isten miközben teremti és létben tartja a férfi és nő ember voltát, beleírja hivatását, a szeretetért és a közösségért való felelősségét. Ezért a szeretet minden ember alapvető és eredendő hivatása.[2]

Ennek a Szeretetnek köszönhetően egyikünknek sem kell fölöslegesnek éreznie magát. Ajándékba kapott élet és ajándékul adott élet, ez az alapvető hivatásunk. Hogy ezt konkrétan milyen módon élhetjük meg, az változik és függ az életkorunktól, életállapotunktól, munkánktól, környezetünktől.

A lényeg, hogy ne felejtsük el: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek…” (Jer 1,5)

(Folytatás következik)                                                                          Mikovics Krisztina



[1] Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa: Új hivatásokat egy új Európa számára. Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, Vác, 1999., 30.o.
[2] II. János Pál: Familiaris consortio, 11.

Van hivatásom? És ha van, mire?

the-sun-470317_1280A hivatás, munka, küldetés, életfeladat mai korunk népszerű témái. Nyugtalan a szívünk, nem érezzük egésznek az életünket, ha nem találjuk meg életünk értelmét, azt a hivatást, amiben kiteljesedhetünk.

Az Egyházban – hosszú időn keresztül – hivatásként csak a papságot és a szerzetességet nevezték meg. Az elmúlt években viszont egy új párbeszéd kezdődött el a hivatásról, munkáról és hivatásgondozásról.[1]

Ma azt mondjuk, hogy „Minden életnek sajátos, egyedi meghívása van. […] a sajátos hivatás ténye […] a létezés puszta tényéhez kötődik.”[2] Létezem, ez azt jelenti, hogy van Valaki, aki engem akart, létbe hívott, szeretetével éltet, megtart és célt ad. „A hivatás a Teremtő gondviselő gondolata, […] mintegy álma, az adott teremtményről.”[3] Ez az álom, vagy terv teljesen egyedi, különbözik mindenki másétól, üzenetet hordoz és megadja számunkra az áhított eredetiséget.

Képesek vagyunk álmodni, tudunk vágyakozni, rácsodálkozni az életünkre? Meglátjuk és értékeljük a bennünk rejtőző képességeket, szépséget? Van bátorságunk elindulni és felfedezni Isten álmát önmagunkról? Az egyik nagy kihívás a mai világban: tudatosítani az élet hivatás jellegét.

Mikovics Krisztina

(Folytatás következik)    

 

 



[1] Vö. Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa: Új hivatásokat egy új Európa számára. Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, Vác, 1999., 20. o.

[2] Uo. 20-21. o.

[3] Uo. 21. o.

Valami hiányzik, ami nincs. A csend. (Graffiti)

dab-93948_1280Csend, ami a FordulóPont lelkigyakorlaton van

Résztvevők írták:

„Nagyon jó volt a csend. Le lehetett tenni azt, amivel érkeztünk és el tudtunk mélyülni a saját gondolatainkban, érzéseinkben…” (22 éves lány)

„A csend ellenére sok volt a vidámság és az öröm. Szavak nélkül is. :)” (23 éves lány)

„Az előadásokon és a csenden át körvonalazódott bennem az a mérhetetlen szabadság, amit Isten ad nekünk hivatásunk keresésében, döntéseinkben, életünk útján.”  (29 éves fiú)

Azoknak ajánlom a lelkigyakorlatot, „akik vágynak a csendre az önmagukba nézésre, az Úr jelenlétére és az ő vezetésére…”. (22 éves lány)

Köszöntő

Örömmel indítjuk el FordulóPont (régi nevén Hivatástisztázó) lelkigyakorlatunk honlapját. A Bemutatkozás menüben olvashattok a lelkigyakorlatról, az előadásokról és az előadókról. Itt találjátok meg az idei lelkigyakorlat (2014. április 29 – május 04.) hetirendjét és a Nyolc Boldogság Közösség rövid bemutatkozását.

A Galériában közzétettünk néhány fotót a lelkigyakorlatos házról (Homokkomárom), életképeket a lelkigyakorlatról és egy-egy fényképet az előadókról, lelkikísérőkről.

A Kapcsolat menüpontban megtaláljátok a lelkigyakorlatos ház címét, telefonszámát és e-mail címét.

Életünk során számtalan kisebb-nagyobb döntést kell meghozunk. Fiatalként legfontosabb a hivatás-, szakma- és párválasztás, később a gyermekvállalás, elköteleződés egy karitatív szolgálatban, munkahely változtatás. Kerülhetünk olyan krízis helyzetbe, amikor alapvető döntéseink kérdőjeleződnek meg, vagy régebbi elköteleződésünk megújítására van szükség. Mi az, amit a FordulóPont lelkigyakorlat adhat? Távolság a megszokott környezettől, kapcsolatoktól; a természet szépsége; csend; befogadó közösség; néhány egyszerű útmutatás előadásokon keresztül; kérdések, melyek az önreflexióban segítenek; személyes beszélgetés; az elmélyülést segítő ima.

Szeretettel várunk minden 20 és 50 év közötti érdeklődőt!